A fenntarthatóságba is a nők szakadjanak bele?

Van egy téma, ami évek óta kerülget: nemek közti egyenlőtlenség a fenntarthatóság területén. Kemény dió, nem véletlenül nem írtam még róla.

Több különböző edukációs programot vezetek, workshopokat, előadásokat tartok – hol online, hol offline. Jellemző tendencia volt, hogy az évek alatt az egyre nagyobb számú hallgatóság soraiban általában egyetlen férfi volt jelen az előadásaimon. 

A helyzet már-már önmaga karikatúrájába fordult egy idő után, ugyanis rendre kiderült: vagy a kötelességből kirendelt helyi újság tudósítója ül a sorok között, vagy a helyi szervező férje. Mondjuk az vigasztalt, hogy általában élvezték az előadást, tudtak kapcsolódni az elhangzottakhoz.

Megmondom őszintén, fenntarthatósági szempontból még a saját férjemet sem tudom mindig megfejteni. Praktikusan minden szövegemet olvassa “több szem többet lát alapon”, mégis néha olyan dolgokra csodálkozik rá, amiket már ezerszer megénelkeltem különböző formákban.

De kétségtelen, ennek a területnek számtalan vetülete van: igaz, sokszor nem visz magával ilyen-olyan szütyőket, de az sosem volt kérdés, hogy a család, a háztartás, a gyerekek: közös buli. Éljen a svéd modell! Ha kizárólag az én nyakamban lenne minden, a család, vagy a lakás körüli teendő, nem is tudnám ennyi energiával vinni az Ökoanyu összes platformját.

Persze sok-sok beszélgetésre, esetenkénti finomhangolásra itt is szükség van, de az alap kiváló. És az is tudható, hogy a fenntarthatóság érdekében tett törekvések esetében a nemek közti feladatok, szerepek újragondolása, újrabeszélése esszenciális ahhoz, hogy más mechanizmusokra épülő, új társadalmi rendszerek alapjai meg tudjanak teremtődni.

A promléma gyökere mélyebben van

Persze a számok szintjén nem állunk jól. A lassan mindent elárasztó “zöld termékek” promóciója elsősorban a nőket célozza. Ez kétélű alaphelyzet, hiszen egyrészt  a Guardian cikkében megjelenő kutatási eredmények arra mutatnak rá, hogy a nők jellemzőbben rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, melyek érzékenyebbé teszik őket a fenntarthatósági kérdésekkel kapcsolatban, ugyanakkor viszont az is tény, hogy továbbra is a nőkre hárul az otthoni teendők nagyobb része és a láthatatlan munka, tehát a kapcsolódó beszerzéseket is ők intézik.

Jobb esetben “listát” írnak, amelyek alapján más is bevásárolhat, de a kutatást, a címkeolvasást, az ellenőrzést a legtöbb esetben ők végzik.

A Guardian vonatkozó cikkéből viszont kiderül, hogy ebben a kérdésben látható egyfajta generációs elmozdulás. A milleniálok és a Z-generáció tagjai körében már a férfiak is sokkal inkább figyelnek a  fenntarthatósági szempontokra.
De itt is jelentős rés van a vágyott cél és a valós adatok között. Míg a fiatalabbak azt mondják, jobban odafigyelnek a fenntartható gesztusokra, viselkedésre, ugyanakkor ez például nem látszik meg az általuk termelt élelmiszerhulladék mennyiségén, ami jelentős és nem mutat csökkenő tendenciát. De ennek az is lehet az oka, hogy egy “eldobható kultúrában” nőttek fel, ahol még sokkal kevesebb adat volt elérhető például az élelmiszer-pazarlásról és annak következményeiről, és ahol a műanyagcsomagolás teljesen természetesnek számított.

A fenntarhatóság feminin?

A másik probléma az, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos tudatos döntések talán pont a fent említett, asszociált tulajdonságok miatt femininnek számítanak.

További, megfontolásra érdekes adat, hogy miután a háztartási beszerzések legnagyobb részét nők végzik, ezért a marketing is őket találja meg hamarabb. A férfiak könnyen lehet, hogy észre sem veszik az egyre szaporodó fenntarthatóbb – vagy annak mondott – márkákat, termékeket, mert nem tartoznak a célcsoportba és így nem is találkozhatnak a nekik szánt reklámokkal.

Rachel Howell, az Edinburgh Egyetem fenntartható fejlődéssel foglalkozó tanára a Guardian cikkében arra mutat rá, hogy a témában a 90-es évek közepétől a 2000-es évek elejéig tartó kutatások azt találták hogy a nőknél erősebben jelennek meg proszociális, altruista és empatikus viselkedésminták és hajlamosabbak egy, a jövőre fókuszáló perspektívával tekinteni a dolgokra.

A kutatások azt sugallják, hogy a nők magasabb szintű szocializációval rendelkeznek, erősebb bennük a késztetés, hogy másokkal törődjenek és szocálisan felelősnek érezzék magukat, valamint több áldozatot hoznak a fenntarthatósági célok érdekében. 

Akár hozott tulajdonságokról beszélünk, akár tanultakról, a végeredmény szempontjából ez a kutatások szerint mindegy: a  fenntarthatóbb, zöldebb életmód és gondolatiság összekapcsolódik a nőiességgel és bármennyire abszurdnak is hangzik, részben ez az, ami visszatartja a férfiakat attól, hogy kivegyék a részüket.

Bár voltak már próbálkozások nemsemleges reklámkampányokkal olyan termékek esetében, melyek szintén nemsemlegesek, de végül a tapasztalat azt mutatta, hogy a vásárlók 90%-a mindenképpen nő volt.

A helyzet egyelőre önmaga farkába harapó kígyónak tűnik, de vélhetően itt is lehet talán egy lassú elmozdulásra számítani. A kérdés mindig az, hogy az elmozdulások sebessége hogyan viszonyul a  klímaváltozás én annak következményeinek sebességéhez.

Források:
www.theguardian.com
plantbasednews.org
www.mintel.com