Az elmúlt időszak kétségtelenül egyik legizgalmasabb eseménye számomra Bea Johnson, „zero waste”, azaz „nulla hulladék” nagykövet budapesti előadása volt.

A „nulla hulladék istennő” munkáját már rég figyelem, több könyvemben is írtam róla.

Bea hulladékcsökkentő missziója azért csodálatos, mert ernyőként lefedi gyakorlatilag az összes zöldebb, vagy méregzöld háztartási megoldást azzal, hogy a hulladékra fókuszál.

 A sikere egyik kulcsa az, hogy rögtön a folyamat elején megállítja a fogyasztási spirált és miután mindenből a hulladékmentes megoldást keresi, rögtön ki is üti az ipari megoldásokat. Háztartásában nincs gyári kozmetikum, de készétel sem. Hiszen ha ezeket vásárolná, vihetné haza a csomagolást is, márpedig az az ő rendszerébe egyszerűen nem fér bele. Szigorú és átgondolt rendszer az övé, az biztos, hogy fogalmam sincs, el tudok-e jutni arra a szintre itt ma Magyarországon és Budapesten, ahol most ő van, de úgy döntöttem, hogy nem beszélni fogok arról, hogy milyen fantasztikus dolgokat visz ő végbe, hanem megpróbálom közelíteni ebbe az irányba az életünket.

A kihívásokat már a rákészülés alatt konstatáltam, hiszen szép csendben például sajnos bezárt Magyarország első csomagolásmentes boltja is, pár dologról például fogalmam sincs, honnan fogom beszerezni. Mert készétel az nálunk sincs évek óta, de vajon hol vegyek kimérve rizst? Illetve hiába van Bulk Shop itthon, ha ott is előre be van csomagolva minden. Tudom, részben a szabályozások miatt, de ez most nekem nem segít, sajnos.

Tény, hogy amíg az én életmódom változott és húzta magával a többi változást, egyre kevesebb szemetünk lett. De ő fordítva ült ugyanerre a lóra és azt mondta: nem szeretne több szemetet és ennek rendel alá mindent. Valahol mélyen érzem, hogy egyszer nagyjából ugyanoda érkezünk, és azt vallom, mindenki menjen abból az irányból, ahogy neki a legtöbb örömforrás található, hiszen ha a változás sikerélményekkel, és örömmel van kikövezve, egészen biztosan könnyebben megyünk tovább az úton.

Bea Johnson természetesen nagyon inspiráló, ez jól látható abból is, hogy most nem hezitálunk tovább, hanem izibe’ neki is vágunk egy jó kis áprilisi kihívásnak.Tegnap egy nagy lomtalanítással lendületet is kaptunk itthon és a férjem, aki eljött velem megnézni az előadást,  tegnap, miközben a hátán a már rég nem használt CD-tartót egyensúlyozta, ezt kántálta: „be-a-johnson-be-a-johnson”.

Az is vicces egybeesés, hogy Beáéknál is a költözés rúgtael anno a folyamatokat és nálam is akkor jött el egy éve az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy szuper, hogy átpurgáltam már az életünket több irányból, de ideje egy még nagyobb változásnak.

Bár ha jól tippelek, Beáék háza van annyival nagyobb, hogy az a mennyiségű cucc, ami a mi lakásunkban van, gyakorlatilag elveszne benne, de azért látom, hogy lehet itt még egyszerűsíteni. És miután a #kevesebbcucc kihívás ideje alatt is rengeteget tanultam és változtak tovább a rutinjaim, úgy gondolom, most sem fog ez másképp történni.

Szóval áprilisban ennek fényében Időtetrisz kolleginával belevágunk a #kevesebbszemét, azaz #lesswaste kihívásba, ha már a #kevesebbcucc ilyen jól ment együtt, nem engedjük el most sem egymás kezét, hanem megyünk tovább együtt a sárga úúúton, mindig a sárga tégláááán…

Kalandos április elé nézünk, azt hiszem…