Nagy hírem van megint: készül az első online tanfolyamom. Nagyon régi tervem, de sosem jutottam odáig, aztán most mégis úgy néz ki, lesz belőle valami.
Bár régen rádióztam és imádtam, ez azért más műfaj, egyedül mondom fel sok leckéhez külön a hanganyagot. Kihívás folyamatosan magamat lelkesítenem több órán keresztül, hogy izgalmasabb legyek mint a vízállás-jelentés.
Az első tanfolyamban nyári ökotippeket találhattok majd, és lesz egy nagyobb fejezet az utazásról is. Ennek kapcsán sokat gondolkodtam az utazási szokásaimról is, hogy rendezzem a gondolataimat.
A helyzet az, hogy gyermekkorom óta imádok utazni. Jó kérdés, hogy vajon azért-e, mert a szüleim is szerettek világot látni és sokat vittek, vagy alapból ilyen a természetem. De az biztos, hogy mindig mozgásban voltam.
Emlékszem, amikor már nagyobb voltam, volt olyan nyár,, hogy megjöttem egy filmfesztiválról Karlovy Varyból, hazamentem, ebédeltem, és két óra múlva felszálltam egy másik vonatra, hogy elinduljak egy másik filmfesztiválra, Franciaországba.
Csodálatos volt. De gimiben szegény anyám annak drukkolt csak mindig, hogy egy éjszaka alatt megszáradjanak a ruháim, mert egyik táborból mentem a másikba.
Szóval nekem kell az utazás, mint a levegő, átmos, kilúgozza belőlem az összes fogzástól visító kiskorú miatti fokozott nyűgös álmosságot még akkor is, ha a fogzó kiskorú is velünk van. És ha már öko, akkor persze belföld. Első körben mindenképpen. (A tengert viszont minden évben látnom kell, de ez egy másik mese.)
Jól időzítettem, amikor áprilisra tettem egy kis balaton-felvidéki mini-szabit családostul.
A Balaton-felvidékbe az évek alatt egyre jobban beleszeretek. Mindig imádtam, de most ha tehetném, egész nyárra oda költöznék az egész pereputtyal. Remélem, azért még ennek is eljön majd az ideje.
De addig is inkább elmentünk egy lovaspanzióba, Nemesvitára.
A lovaspanzióra kifejezetten a nagylánynak való kedvezés miatt esett a választás, mert már a suliban is kezdett elgyalulódni erőst, plusz azért a karácsonyi előtti örökbefogadás, és hirtelen nővérré válás is adott elég feladatot a kis lelkének.
Így akadtunk az Equital Lovaspanzióra. Ahol ráadásul vállalták, hogy az összes családi ételallergiát meg tudják oldani, ergo nem kell a hónom alatt a kis vekni kenyeremmel bóklászni, amit előző éjjel még itthon megsütök. Ez nekem mindig hatalmas könnyebbség, ha pihenni indulunk.
Tökéletes volt az egész úgy, ahogy volt. Nemesvitát nem ismertem, de gyönyörű hely, kaptunk bringákat, azokkal le tudtunk tekerni a tóhoz. Egészen idilli volt.
Csodás fűszerkert
A nagyobbik lányom is lovagolhatott, hát teljesen könnybe lábadt a szemem, ahogy vezette ki azt a hatalmas állatot az istállóból. És amíg ő az alapokat tanulta, addig én csak bambultam ki a fejemből, néztem a csodaszép kertet és a lovakat, a kicsi épp délutáni sziesztáját töltötte a férjemmel, slow maximus.
Ja, és persze az imposztor kamaszkutyát is vittük, mert a hely kutyabarát is, szóval sikerült tesztelnünk az összlétszámos nyaralást.
A kisebbik kiskorú pedig élvezte a hatalmas tereket, a játszóteret, a medencét és úgy egyáltalán, örült mindennek, mint ahogy mi is. Az egész helyet átlengi valami ritkán tapasztalható harmónia, a szobák is gyönyörűek és kényelmesek nagyon. Egyszerre mondtuk a végén a férjemmel: most még egy hetet simán itt tudnánk maradni.
Simán tudnék itt ébredni minden nap. Nyilván.
Egy délelőtti bringázás délutáni lovaglással, kis medencésézéssél, szuper harmonikus kajákkal simán helyrebillenti az ember ph-értékét, ha egy kis pihenésre vágyik.
Szerencsére ott felejtettünk valamit, így nyáron ha arra járunk “kénytelenek leszünk” beugrani érte. Már nagyon várom.
Most pedig arccal a jövőbe és a mikrofon felé, figyeljétek a híreket, hamarosan jönnek a tanfolyamok!
