Nem szoktam fagyasztott zöldséget venni, de pont a múlt héten nagyon ki akartam próbálni egy receptet és ezért keresni kezdtem. Azt hittem, a fagyasztott zöldség az fagyasztott zöldség, de akkor borult fel bennem a borjú, amikor a csomagolást megfordítva rá kellett döbbennem: nem.

Amit épp sikerült kihalásznom, abban cukor is volt. Utána már némiképp dühösen túrtam át a fagyasztópultot, egy kivételével mindegyik termékben volt valami, amit én nem kértem (cukor, szója, egyéb fűszerek).
Egy időben sportot űztem abból, hogy számon tartottam miben van tök feleslegesen cukor. Azóta tudom, hogy TÉNYLEG mindig meg kell fordítani mindent, mielőtt megvennénk, mert a baglyok sosem azok, aminek látszanak.

Az egyik kedvenc sztorim pedig az volt, hogy az egyik barátnőm anyósa egyszer hagyta, hogy a kisgyerek betoljon több doboz kis joghurtot, ami jól meghajtotta kicsit. 
Szegény nagymama azzal védekezett, hogy de hát rá volt írva az elejére, hogy „KIDS” meg, hogy egészséges.Itt bizonyára nem a cukor volt a ludas, de fontos, hogy ne egy áru csomagolása, hanem összetevői alapján döntsünk arról, hogy megvesszük-e.
Tényleg az egyik legnagyobb misszióm, hogy minél több embert rávegyek egy egyszerű csuklómozdulatra, amellyel megfordítja a dobozt, üveget, bármit, mielőtt beleteszi a kosarába.

That Sugar Film

Damon Gameau, ausztrál filmkészítő és tévés színész a “The Sugar Film” címmel a napokban megjelenő filmben arra vállalkozott, hogy hatvan napon keresztül kizárólag “egészséges”-ként hirdetett, alacsony zsírtartalmú, ellenben rengeteg cukrot tartalmazó ételen él.

suagr1.jpg

Az eredmények még annál is sokkolóbbak, mint várnánk. Három héten belül a korábban teljesen egészséges Damon már folyamatosan rosszul érezte magát, letargikus lett és mindenre ugrott. A félelmeit az orvos megerősítette: előrehaladott zsírmája alakult ki.

 

 

 

“Nem ittam szénsavas üdítőt, nem ettem csokit vagy jégkrémet. Minden cukor, ami a szervezetembe jutott, olyan élelmiszerből származott, amelyet egészségesként hirdetnek. Így ettem zsírszegény joghurtot, müzli-szeleteket, sportitalokat és gyümölcsleveket. Ezek mind olyan termékek, amelyeket a szülők előszeretettel adnak a gyerekeiknek, mondván, hogy ezzel csak jót tehetnek.”

Ezzel szemben a színész azt tapasztalta, hogy mindezen termékek és az ezekben található rejtett cukor kifejezetten romboló hatással volt rá testileg-lelkileg.

A leendő apuka 10 centiméternyi zsírréteget növesztett a derekára, az orvos szerint megindult a túlsúly felé. A mentális állapotát pedig “instabilként” jellemezték.

sugar2.jpg

Damon naponta negyven kockacukornak megfelelő mennyiséget vitt be a szervezetébe, ami csak épphogy több annál, amennyit a tinédzserek átlagosan megesznek naponta. A javasolt mennyiség naponta maximum kilenc kockacukor lenne, nők esetében hat.

sugar.jpg

Mostanra biztos lett abban, hogy az ételek címkézése félrevezető, tisztában kell lennünk azzal, hogy 4 grammnyi cukor megfelel egy teáskanálnyi mennyiségnek. Damon somem érezte jóllakottnak magát, még ha összesen ugyanannyi kalóriát is vitt be, mint korábban. Reggelire alacsony zsírtartalmú joghurtot evett gabonapehellyel és almalével. Ezzel máris 20 teáskanálnyi cukrot vitt be,

“Nem akarunk dogmatikusak lenni és azt mondani, hogy a cukorról mindenki teljesen mondjon le. Egyszerűen csak legyünk tudatosabbak. A feldolgozott élelmiszerek 80%-ában van cukor, ha erről a mennyiségről le tudunk mondani, az már az első lépés lehet abban, hogy változtassunk az életvitelünkön.”

sugar3.jpg

A filmben feltűnik Stephen Fry, Isabel Lucas és Brenton Thwaites is, Jame Oliver úgy nyilatkozott róla, hogy “ezt mindenkinek látnia kell”.