Talán az első között lehettem annak idején, aki a menstruációs kehelyről írt. Emlékszem, ez volt a mai napig az egyik legolvasottabb online írásom.

Akkoriban a hulladékmentes mozgalmak még nem voltak annyira elterjedtek, és bevallom őszintén, engem is sokkal inkább önvédelmi törekvések tereltek a nem eldobható eszközök irányába.

Rákot és meddőséget okozhatnak a betétek és a tamponok? – Veszélyes anyagok az intimtermékekben

A kelyhet a mai napig szeretem, igaz, egyetlen gondom van vele: sokan azt mondják, nem jó a hüvelynek, ha valami belülről feszíti.Tény, hogy kehelyből sokféle van és léteznek egészen puha változatok is, de ezzel a kérdéssel kapcsolatban nem tudtam zöldágra vergődni – nagyjából minden megkérdezett orvos mást mondott.

Én nem éreztem semmi negatív változást, de az utóbbi két-három évben vegyes technikákkal dolgoztam: használtam kelyhet és mosható betétet is.

A tapasztalataimról egy podcastben meséltem bővebben.

A blog annak idején úgy indult, hogy leginákbb mindig arról írtam, ami engem érdekelt, amivel épp szemben találtam magam.De jó ideje azért ez sokat változott, hiszen ti is kérdeztek, kíváncsiak vagytok egyes témákra, termékekre és az elmúlt egy évben egyre többen kérdeztetek a menstruációs bugyikról.

Így aztán felkerestem a téma egyik magyarországi zászlóvivőjét egy teszt ötletével. Pikk-pakk megállapodtunk és már indulhatott is az éles menet.
Első körben még annyit tennék hozzá a márkához, hogy nagyon tetszett kommunikációjukban az, ahogyan tabu-mentesíteni igyekeznek a menstruáció témáját és szupererőként hivatkoznak rá.

Egyszerűen jól esett nyíltan olvasni és beszélni róla. Talán csak az a szomorú, hogy erre ennyit kellett várni.

Amikor megjöttek a tesztelésre szánt bugyik, nekem nagyon bejött a fazonjuk. Bár amikor kinyitottam a csomagot, elsőre elég masszívnak tűntek, de felvéve már egyáltalán nem volt “nagyibugyi”-érzésem.

Sőt, a szabása nekem külön nagyon tetszik, alapból is hasonlókat hordok. A hasnál pont annyira jön fel, hogy picit megtartja mondjuk a szülés után meglazult kötőszövetet is, ami  nálam a vérzés napjain néha külön életet tud élni (enyhe kötényhas). Nyilván azoknak, akik a light-osabb fazonokat szeretik, talán kicsit “megszokós”, ahogy a lányok mondják itthon.

Valamiért az egész alapgondolat az elejétől tetszett, nem voltak fenntartásaim. És pont ezzel az természetességgel működött is a dolog az első perctől kezdve.

43 éves vagyok, a vérzésem már szelídült. Két erős napot újabb kettő-három enyhe nap követ.
Az első napokon a “Redy flow”-t, illetve a “Power”-t használtam, az enyhébb napokra elég volt már az éppen akkor újdonságnak számító, stílusos, mostani nagy kedvencem: az “Air”. Ez utóbbit amúgy a tisztasági betétek kiváltásra fejlesztették ki, de az enyhébb napokra, vagy tampon és kehely mellé is jó lehet.

Nem áztam át, nem volt túl nagy a “batyu” – amit éreztem, az maga volt a felszabadultság és az, hogy miért nem volt eddig ilyen és én miért nem használtam? A felszabadultságnak számomra legmagasabb foka, amit a mensesem alatt érezhettem eddig – pedig nem ma kezdtem.

Reggel felvettem a megfelelő erősségű vérzéshez való bugyit, este levettem. Kilögyböltem hideg vízzel a csap alatt és bedobtam a mosógép dobjába.

Kisgyerekes háztartásban nem nehéz kétnaponta mosást összehozni, úgyhogy addig csücsült a gépben a cucc már kiöblítve és amikor ment hozzá a többi ruha, simán kimostam, napon szárítottam.

Biztos a mosható pelenkás rutinom is segített, de ez a része teljesen simán ment.
Hagyományos módon mostam. A mosható pelenkáknak nem ajánlják a sűrű, mosószappanból főzött zselét – mert eltömítheti a nedvszívó anyagot és akkor csökken a hatékonysága – , ezért a mosipelusokhoz egy öko-mosószert használtam és végül ennek az öko-mosószernek a maradékát használtam a bugyikhoz is – jobb a békesség alapon.

Így spórolj sokat a pelenkázáson!

A második körben két gikszerrel találkoztam: egyszer rossz bugyit húztam fel éjszakára és akkor átáztam – ugyanez egy hónappal korábban nem történt meg, amikor a megfelelőt vettem fel.

A másik gondom az volt, hogy utaztunk is épp, és nem vittem magammal valami kis alkalmatosságot, amibe a már használt, az öblítés után nedves bugyit beletehettem volna – de végül ezt is sikerült megoldanom.
Pro tipp tehát: utazáshoz kell valami kis zsákocskát rendszeresíteni. Nekem a mosipelusozás után maradt pl. Egy tárolóm, azt fogom használni.

A karantén alatt rászoktam a napi rendszerességű otthoni mozgásra. Talán a legnagyobb “aha”-élmény ekkor ért: csodás volt korlátok, feszengés nélkül mozogni.

Arra gondoltam, hogy ha csak a saját szemszögemből indulok ki, kimaradhatnak olyan kérdések, amik titeket igazán érdekelnek, ezért megkérdeztem a csoportomban, mi érdekelne még titeket és rengeteg kérdés kaptam, ezeket olvashatjátok a következőkben.

Mi a menstruációs bugyi?
A menstruációs bugyi egy olyan fehérnemű, melyet a vérzésed napjain használhatsz. A legtöbb esetben önmagában is elég, nagyjából két és fél tamponnyi nedvességet tud magába szívni. Azon a részen, ahova amúgy a betétet tennéd speciális anyagok vannak a bugyiba varrva, melyek képesek felfogni a nedvességet, illetve egészen pontosan a bugyi nedvszívó rétegeibe vezetni. Erősebb napokon használható intimkehely, vagy akár tampon mellé is kiegészítésnek, de hacsak nem extrán erős a vérzésed, magában is használható.

Nekem az első két nap közepesen erős, majd gyengére vált, de az erősebb napokon is magukban használtam a “Redy”-bugyikat.

A  “Redy flow” 1,5 normál tamponnyi vért képes megtartani komfortosan, a “Redy power” esetében ez 2,5 normál tamponnyi mennyiség. Nem kevés, ugye?  Ez azt jelenti, hogy nem kell cserélni, mint egy betétet vagy tampont.

Kedvencem ez a piros modell

Miért ajánlom a menstruációs bugyit?

Alapvetően három dolog miatt:

  1. Hét évvel ezelőtt alapvetően egészségügyi okokból kezdtem el alternatív menstruációs eszközöket keresni. Erről a témáról ezeken a linkeken olvashattok. Nagyon röviden: a hagyományos, eldobható és népszerű betétekben elég sok olyan vegyi anyag található, melyek hatása a szervezetre erősen bizonytalan.
  2. A hulladéktermelés is nagyban csökkenthető az többször használható eszközök bevezetésével.
  3. Soha eddig nem tapasztalt szabadság élményt ad.

Nem túl nagy bugyor?
Attól függ mit szoktál meg előtte, nekem egyáltalán nem volt zavaró.

Nem lesz büdös?
Szagolgattam, de nem éreztem semmi extrát. Egy eldobahtó betét a benne lévő kemikáliák miatt teljesen más természetű ebbőla szempontból – amit ott érezhetsz, itt nem fogod.

Mi biztosítja, hogy ne legyen kellemetlen szaga?
A belső rétegbe olyan szuper képességű anyagok kerültek, amik — folyadék formájában — súlyuknak többszörösét is magukba tudják zárni. Semlegesítik az esetleges szagokat, antibakteriálisak.

Nem fülled be?
Tapasztalatból írom: nem. A legalsó védőréteg akadályozza meg az átázást. Vízhatlan, folyadékot nem engedi át, mégis képes arra, hogy lélegezzen, így a komfortérzetedet is magasan tartja.

Higiénikus?
Igen. A felhasznált anyagok bőrbarátok és van köztük antibakteriális, szagsemlegesítő, oeko-tex 100-as bizonyítványú is. A textilipar fejlődése lehetővé tette, hogy a nem eldobható anyagok is használhatóak legyenek ilyen célokra.

Fertőtleníthető?
Igen. A gyártó alapjáraton a 40 fokos mosást ajánlja, de mosható 60 fokon is, bár sajnos a magasabb hőfok csökkentheti az élettartamát. Természetes fertőtlenítőkkel (pl. ecet) és természetes, fertőtlenítő hatású  illóanyagokkal is bátran mosható. De a boltokban kapható fertőtlenítők is használhatók (pl. Sanytol) ezekkel akár 30 fokon is hatékony a mosás.
A gépi szárítása nem ajánlott, ellenben nyáron, ha lehet szabadban szárítani, érdemes tudni, hogy a napfénynek is van fertőtlenítő hatása.

Ha megtelik, nem duzzad meg?
Nem, ez nem olyan, mint a nedvszívós betétek, vagy a pelenkák, ahol amikor az “aktív mag” megszívja magát, az egész cuccos pufira dagad. Nem éreztem különbséget a reggeli és az esti állapot között.

Még pontosabb leírást ezen a linken találhattok.

Milyen érzés hordani?
Viselése semmiben sem különbözik a hagyományos  fehérnemű viselésétől. Nem érzed magad úgy, mintha be lennél pelenkázva.

A hagyományos betétből mindig hosszabb kell, erre van megoldás?
Igen. Ebben az esetben a “Power++”-al érdemes próbálkozni, melynek a nedvszívó része elöl és hátul is két centiméterrel hosszabb.

Cserekor a teljes bugyit vagy egy részét elég cserélni? Van olyan rész, amit kell/lehet dobni?
Nem, nincs, az egész bugyi egyben van és egyben kell cserélni ha szükséges.
Ha nem úgy jön ki a lépés, hogy olyan napon teszteled először, amikor amúgy is otthon vagy, akkor érdemes magaddal vinned egy vízhatlan tasakot és egy váltó mensibugyit, hogy tudj cserélni, ha mégis szükséges lenne.

Mennyire kell feszesnek lennie a bugyinak hogy  jól tartson, ne menjen mellé?
A bugyik kialakítása nagyon profi. Épp elég szorosak ahhoz, hogy bent tartsák, amit bent kell tartani. Combál extra megerősítést kaptak, hogy ne tudjon kiszivárogni semmi. Tehát ugyanaz a méret elég belőle, amit alapból viselsz, nem kell kisebb, hogy szorosabb legyen.

Mikor használjam?
Van, aki kifejezetten éjszakára szereti használni, mert nem mozdul el, így elkerülhetőek a balesetek is. Van, akinek egész nap elég egy Redy bugyi, ebben dolgozik, reggel felveszi, este cseréli – én ebbe a kategóriába tartozom. Sportoláshoz is jó megoldás, de ez is olyan, mint minden eszköz ki kell tapasztalni, neked hogy a legjobb.

Nem látszik át a nadrágon?
Erről nehezebben tudok objektív képet adni, mert alapból nem hordok finomabb, vékonyabb anyagokat. Farmeren, vásznon, pamuton nem üt át – lengébb gatyáknál, vékonyabb anyagoknál már lehet, hogy látható, de erről nincs tapasztalatom. Én semmiképpen nem éltem meg “bugyornak” a viselését.

Mosibetéthez viszonyítva milyen érzés?
Nekem azért kényelmesebb, mert nem forog, mozog el.

Hány darab  kell belőle hogy a mosás is gazdasagos legyen és kényelmes legyen kezelni?
Nagyjából 3-5 darab bugyival lefedhető egy ciklus. Ha elsőre ezt túl megterhelő lenne anyagilag, érdemes egy jó kis Redy csomaggal indítani és utána ha még kell, apránként bővíteni a csomagot.

Csak a Redy-t próbáltad?
Ez most egy Redy-teszt volt, tehát maximálisan ez a márka volt a fókuszban, de az összehasonlítás miatt vettem egy SelenaCare márkájút is, ami drogériákban elérhető.Sajnos ez utóbbi  már a közepesnek mondható napokon nem tudta felvenni a ritmust, de a gyengébb napokra már jó volt.

Éjszakára kényelmes? 
Minden eddigi általam használt menstruációs eszköznél kényelmesebb volt nekem. Velem mozog, nem forog el, nem gyűrődik.

A darabos vérzéssel mit tud kezdeni a bugyi?
A kisebb darabokat be tudja szívni a bugyi – ezt tapasztaltam is, de inkább a Power az (plusz most már a Mesh fazon is), ami alkalmas erre, mert  ezeket a fazonokat kifejezetten az erősebb  vérzésre tervezték.
A nagyobb darabokat viszont nem szívják fel maradéktalanul, erre az esetre azt ajánlja a gyártó, hogy egy pisilés alkalmával WC papírral le kell törölni a megakadt darabokat.

Szülés után, gyermekágyi vérzéshez is elég lehet?
Van már tapasztalat erről is, volt már, aki erre használta a bugyit és teljesen működött, meg volt vele elégedve. Erre a helyzetre leginkább a Power ++ fazon a legmegbízhatóbb, ebben a vízzáró réteg teljesen a derék részig tart és a nedvszívó réteg is magasabban ér fel, mint a Powerben és a Flowban.

Újdonságok

Most nyáron új, könnyedebb modellek is érkeztek, nézzetek körül a webshopban. Ahogy nézem, a csomagok érik meg a legjobban.

Nyári fazonok

Nekem konkrétan fantasztikusan felszabadító érzés a menstruációs bugyi használata, úgyhogy át is térek rá és kelyhet akkor fogok használni, amikor nem tudom használni a bugyit – pl. úszáshoz. Miután a nagyobbik lányomnál is lassan napirenden lesz a téma, szerintem neki is ezt fogom venni, már mutattam is neki, némi ráhangolódás gyanánt.